2016. január 5., kedd

Visszatekintés 2015. évi sikeres programjainkra I. Őszi szüneti tábor

A„Varázsló nyomában Pécsett” című múzeumi, őszi szüneti napközis foglalkozás-sorozat (10.26-28), keretében 8-12 éves gyerekekkel „három egész napon át” kutattuk Weöres Sándor ifjúságának emlékeit Pécsett, és ismerkedtünk költészetével, valamint verseinek természeti motívumaival. A tábor témakörét a Megmozdult szótár című, Petőfi Sándor Irodalmi Múzeumból érkezett őszi, időszakos kiállításunk ihlette.

A tábor programjai között szerepelt térképes-verses-rejtvényes nyomozás: a múzeumtól a Tettyéig végigjártuk azoknak a kis utcáknak a többségét, ahol Weöres valaha albérletben lakott.



Az Álom a régi Pécsről című vers nyomán kollázs-szerű térképet állítottunk össze a Tettyéről, de készültek portrék Weöres verseinek beszélő nevű szereplőiről, majd másnap illusztrációk a természet-motívumos versekről. 


A Természettudományi Osztály – mely helyet adott a kiállításnak – nem tagadta meg saját mivoltát, mivel a második napon a közismert ritmus-versek hangulatos természet-motívumainak felfedezésére,  terepi nyomozásra indultunk: megtaláltuk a Galagonyát, számtalan „makkhéjat” és őszi falevelet gyűjtöttünk (Öreganyó és Ballada három falevélről c. vers) és „gombamezőt, sziklatetőt bejártunk” (Tündérsíp c. vers), végül még pókháló-lenyomatot is készítettünk. 



A harmadik napon a Weöres-versek zeneisége apropóján népi hangszerbemutatón vettek részt a gyerekek, melynek végén ki-ki elkészíthette saját, üreges szárból készült „tündérsípját”. Az utolsó délutáni sétán megtudhattuk, hogy Weöres Sándor is utazhatott a pécsi villamossal, melynek üléseit és csengettyűjét mindenki kipróbálta. Végül a Képtárban egy kreatív foglalkozás keretében, mindenki saját alkotással emlékezett meg a költő pécsi festő-barátairól. 

Bejegyezte: Varga Ágnes

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése