2018. július 7., szombat

Természetbúvár tábor - a víz jegyében 2018. június 18-22. Pécs

A Természetbúvár tábor témája ebben az évben a víz volt, többféle megközelítésben.

Cél és módszer:

Ismét sok terepi program jellemezte a tábort - részben a szükség hozza így, mivel kicsi a helyünk, a kiállításunk, a foglalkoztatónk. A szükség azonban szerencsés módon egybevág azzal a meggyőződésünkkel, hogy a természettudományos muzeológia terepe mégis leginkább a természet, ez a megfigyelés és kutatás helyszíne. Nyáron pedig hol másutt lenne a gyerek helye, mint erdőn-mezőn? Itt egészséges és mozgásban bővelkedő kikapcsolódás közben bővítheti természetről szerzett ismereteit. Mindemellett minden évben ellátogatunk az adott tematikához kapcsolhatóan kutatóintézetekbe is, hogy az igazi kutatók tevékenységével a laboratóriumban is ismerkedjenek a résztvevők, és megtapasztalják, milyen hasznos a tudomány a mindennapi életben. Ennek természetesen pályaorientációs célja is van.
Végül pedig: fontos cél, hogy múzeumunk más szakágainak kiállításaival és szakembereivel is találkozzanak a gyerekek - mindig az adott tematikához köthetően. ezzel is érzékeltetjük, hogy a természettudomány nem elszigetelt világ, szoros kapcsolatot tart fent a művészetekkel, a régészettel és a néprajzzal is (erre a gyerekeket egyébként sokkal könnyebb ráébreszteni, mint néhány merev gondolkodásű felnőttet!

A tábor 29 gyermek részvételével valósult meg, akiknek nagyobb része már visszajáró vendégünk:)



HÉTFŐN – Víz a múzeumban, víz a városban -   beavató-nap
.
Sivatagi élettér
Délelőtt ismerkedős játékokkal kezdtük a kiállításban, majd múzeumi foglalkozás keretében ismerkedtünk 
Balázs Dénes világjáró utazásait bemutató vándorkiállítással. 
Mi köze Balázs Dénesnek a vízhez? nem is gondolnánk, mennyire alapvető a kapcsolódási pont: Balázs Dénes a karsztvidékek kutatásával alapozta meg geográfusi pályáját, és e víz alakította hegyvidékek vizsgálata végigkísérte utazásait, írásaiban is újra meg újra felbukkan.
Balázs Dénes nyomában a Galapagos-szigeteken



A víz útja a Tettyén - városi kirándulás és rejtvényjáték a forrásháztól a Várostörténeti Múzeumig.

14.30 Majdán Mira múzeumpedagógus foglalkozása „Tímárinasok” számára.







Sajnos a délutáni jó kis programokról a Tettyén és  a Várostörténeti Múzeumban, fényképezőgép híján nem készült fotó. 
A délelőtt során pedig alig értünk rá fotózni, így csak a végeredmény látható! 
Gyakran járunk így:)

KEDDEN
Vizes népszokások, vízi „szörnyecskék”…

Délelőtt:  Az élet vize –  foglalkozás a Néprajzi Múzeum múzeumpedagógusaival.

A foglalkozást tartja: Neichl Noémi.


Ebéd után busszal mentünk az Éger-völgybe. Ott vízi gerincteleneket fogunk a patakban és figyelünk meg a PTE TTK hidrobiológusaival.

Instrukciók a gyűjtéshez

az lesz ott a szitakötőlárva!

keringőbogarak
Arnold bácsi szitakötőt mutat a gyerekeknek

nyári karcsúacsa

SZERDÁN –  a víz útja a városon túl… és az akvárium csodái



Délelőtt Pellérdre mentünk,  a Tettye Forrásház Zrt. szennyvíztisztító telepére és laboratóriumába.




 Interaktív bemutató a” terepen” és a laborban.

Délután:  állatkerti portyán jártunk a tengeri- és édesvízi akváriumlakók között. 

Persze az etetés és simogatás azért nem maradhatott el:

Foglalkozást tart a zoopedagógus















CSÜTÖRTÖKÖN  - Dunai hajósok és vadon a folyó mentén

Délelőtt foglalkozáson vettünk részt a DDNPI kölkedi Gólyamúzeumában, 




majd rövid tanösvény-bejárás következett, természetvédelmi őr vezetésével.




Mohácson találkozót szerveztünk az Alsó-Duna völgyi Vízügyi Igazgatóság bójakitűző-hajójának kormányosával. 







A találkozó olyan jól sikerült, hogy mindenki kipróbálhatta, milyen érzés egy igazi hajót kormányozni!










PÉNTEKEN az időjárás miatt változott a program. Az abaligeti-orfűi barlangos-tavas kirándulás helyett délelőtt vetélkedtünk, délután pedig a Zsolnay Negyed természettudományos programjait látogattuk.

Délelőtt a múzeumi ősmaradvány- és raktárbemutatást követte a hétzáró vetélkedő, kvízzel és villámkérdésekkel. Mindenki dolgozott, így fotók sajna nem készültek, csak a jutalmak válogatásáról és a gyerekek spontán játékáról, a programok szünetében:


székfoglaló a szünetben, a gyerekek szervezésében:)

vetélkedő: a győztes csapat válogathat a jutalmak közül

Délután a ZSÖK tudományos játszóházában minden fizikai kísérletet kipróbáltunk. Majd pihenésképpen a planetáriumban előadást hallgattunk az állati csillagképekről (a kicsik kedvééért) és az úrkutatásról (nagyok kedvéért).



A tábor programjaiban való közreműködésért köszönettel tartozunk:

AZ ALSÓ-DUNA-VÖLGYI  VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG, A DUNA-DRÁVA NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG,  A PTE TTK HIDROBIOLÓGIA TANSZÉK, A TETTYE FORRÁSHÁZ ZRT, VALAMINT A PÉCSI ÁLLATKERT ÉS A ZSOLNAY NEGYED MUNKATÁRSAINAK

Valamint a kísérőknek: NAGY GÁBORNAK ÉS SZABÓ BALÁZS ATTILÁNAK

VISZONTLÁTÁSRA A KÖVETKEZŐ NYÁRON!

TERVEZETT TÉMÁNK:

ELEVEN TALÁLMÁNYOK - "ÁLLATI" MEGOLDÁSOK ÉS KORSZERŰ TECHNOLÓGIÁK A TUDOMÁNYBAN


Bejegyezte: Varga Ágnes

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése