2021. október 4., hétfő

Tartalmas 23 év a Szabadság úton. JPM Természettörténeti Múzeum, Pécs



A Janus Pannonius Múzeum Természettörténeti (korábban Természettudományi) Osztálya kiállítása és gyűjteménye 24 éve költözött Pécsett, az azóta már lebontott Rákóczi úti épületből a Szabadság u. 2. alatti épületegyüttesbe. Akkor nagyon örültünk a tavasztól őszig zöld, majd színes vadszőlő levelekbe öltözött épületnek. Lelkesen kezdtünk kiállításokat készíteni. Sajnos az akkori Megyei Önkormányzat csak az épületegyüttes Rákóczi úti szárnyát újította fel, a kiállítótér felújítására nem került sor akkor sem és az azóta eltelt időben sem. Ennek ellenére évente mindig volt két, néha három új időszakos tárlatunk is a épületszárnyban és egy állandó kiállítási egység is. A kiállításaink sohasem készültek sok pénzből, inkább sok munkával és kreativitással a természet anyagaiból, de mi szerettük őket. Sokszor sikerült az évek során vendégkiállításokat is meghívnunk. Mi most már erős nosztalgiával nézegettük a régi képeket. Reméljük a látogatók is szívesen nézelődtek ezekben a kiállításokban. 

A kiállítást 2019-ben átmentileg teljesen szét kellett bontanunk, a gyűjtemények egy része pedig átmenetileg elköltözött, majd egy fél év után vissza a Szabadság úti épületbe, és a Szabadság úti épületegyüttes ad helyet azóta is gyűjteményeinknek és a kutatók számára nyitva álló könyvtárunknak. Az elmúlt egy-két évben minden nehézség ellenére is sor került a munkaszobák, a preparátor műhely, a könyvtár, és a gyűjteményeinknek helyet adó raktárak és a kiállítóterem belső felújítására, külső felújítás a lépcsőket érintette. A kiállítóteret pedig egy galéria építésével bővítettük. 
Reméljük a kiállítás épületszárnyának külső felújítására is lesz lehetőségünk!
 
Az átmeneti kiállításszünetben az osztály egyik állandó kiállításának a Pécsi Állatkert ad helyet. Időszakos és vendég-kiállításainknak pedig a Csontváry Múzeum különterme adott otthont többször is. Jelenleg (2023-as kiegészítés) pedig készül egy új kiállítás a Szabadság úton, 2023 őszén nyitjuk. Munkatársaink a gyűjteményi és kutató munkáikat ebben az épületben végzik, és kihelyezett múzeumpedagógai programokat is szerveznek. Mindezekről is olvashatnak itt a blogon.   
  ... és bár ez a blog jóval későbbi, mint az első kiállításaink az épületben, azért ITT a Természet és Múzeuma blogunkon további 35, kiállításainkról tudósító bejegyzésben nosztalgiázhat velünk, aki szeretne. Talán még saját magát is felfedezi a régi képeken. (A bejegyzés frissítve 2023-ban.)






























































Fotók: Kiefer Béla, Komlós Attila, Kocziszky Andrea, Ötvös Károly, Füzi István és a múzeum mindenkori dolgozói

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése