2012. december 11., kedd

A nyári tőzike, mely az év vadvirága lesz 2013-ban, Baranyában is él.


Az év vadvirága szavazáson a nyári tőzike lett a befutó, így 2013-ban, ez a baranyai réteken és vizes erdőkben, is előforduló a faj (Leucojum aestivum) az év vadvirága. Figyeljünk rá egész évben. 

Az év vadvirága Baranyában egyre fogyatkozik, hogyan segíthetjük fennmaradását 
Baranyában, de országszerte is jellemző, hogy sajnos a rétek legeltetése, kaszálása szinte mindenhol megszűnt. Vadvirágos, gyógynövényekben is gazdag, pompás rétjeink feleslegessé váltak, így sok helyen feltörés, fásítás, energiaültetvény telepítésének áldozatai. A nedves rétek, különösen aszályos időszakokban, ráadásul még a kiszáradás miatt is veszélyeztetettek. Gyomosodnak, több ritka faj állománya csökkenhet ezeken a vízhiány miatt. A nyári tőzike is vízigényes faj, így a nedves rétek fogyatkozásával e védett faj állománya is csökken. Baranyában többfelé előfordult a 90-es évek elején még kaszált, nedves réteken a nyári tőzike. Azóta állománya itt is csökkent a rétek cserjésedése, kiszáradása és sajnos feltörése, fásítása miatt is. 
Dráva menti rét a 90-es évek elején, ahol tömeges volt a nyári tőzike.
 Akkor még kaszálták. Ma ez  a csodás rét jelentős részben becserjésedett
(Sellye. Fotó: Dénes A)
Dráva menti nedves rét a nyári tőzike élőhelye.
A nyári tőzike a tocsogós ligetredőkben is jól érzi magát.
Vigyázzunk élőhelyére.
Ligeterdő a Dráva mentén. Fotó: Dénes A. 
Dráva menti legelő az 1990-es évek elején, amikor még esténként félre kellett
állni az utakon az autókkal, hogy a legelőről hazatérő tehenek  elférjenek 
Jogos a kérdés, mivel tudnánk segíteni mi normál emberek a nyári tőzikének és élőhelyeinek fennmaradásban? Aki teheti ismertesse meg ezt a fajt minél szélesebb körben. És első lépesként sokat jelentene, hogy minél többen keressük és vásároljuk a magyar és helyi tejet és tejterméket (Baranyában a baranyait) az üzletekben és a kistermelőknél. Még jobb, ha olyat keresünk, amit legelő, kijáró tehenek adnak, hiszen az sokkal egészségesebb is, mint az életüket két négyzetméteren, az istállóban állva töltő tehenek teje.

Szöveg és fotók: Dénes Andrea

Az év vadvirága felismerése, jellemzése


Nevével ellentétben hazánkban nem nyáron, hanem április közepétől június elejéig nyíló, fél méteresre is megnövő hagymás növény, mely az amarilliszfélék közé tartozik. A szár és a levelek hamvas kékeszöldek. Húsos, tompa csúcsú tőálló levelei szálasak, kb. 1 cm szélesek. Az ugyancsak tőálló szár csúcsán hosszú kocsányokon 3–7 bókoló, harang alakú, 1–1,5 cm-es virág fejlődik. A lepel fehér, a cimpák csúcsa zöldes foltot visel.Üde, mocsaras, láposodó, gyakran időszakosan vízzel borított termőhelyeken él. Legnagyobb állományai az Alföldön, folyóink árterein tenyésznek. Élőhelyeinek kiszáradása, megszűnése miatt néhol visszaszorulóban van. Kirándulóhelyeken védelme ellenére gyakran szedik csokorba. 

Természetvédelmi értéke: 10 000 Ft.

Az ugyancsak védett tavaszi tőzike (L. vernum) kora tavasszal nyíló faj. Jóval alacsonyabb és tőkocsányán csak 1–2 virág nő. 

(Fotó és szöveg: Farkas Sándor)

Továbbiak: evvadviraga.hu


2012. november 29., csütörtök

Új szerzeményeink a Természettudmányi Múzeumban Pécsett - Ízelítő a gyűjteményünkbe került új preparátumokból

Aki a jövőben a Természettudományi Múzeumba látogat Pécsett, akár találkozhat is a Nemzeti Kulturális Alap támogatása jóvoltából elkészült, és igazán élethűen preparált állatokkal. Kis ízelítő az alábbi fotókon  ezek közül. 

Aki szeretné, hogy gyűjteményünk főképp a gyerekek örömére még gazdagabb legyen, juttassa el a múzeumba az esetleg megtalált, még jó állapotú, sajnálatos módon elpusztult állatokat. Az alábbiak is így kerültek hozzánk.

Preparátor: Pünkösdi Zsombor (Nagykanizsa)
Fotó: Füzi István (JPM, Pécs)

mókus

őzgida

molnárfecske

gyöngybagoly

karvaly vörösbegyet zsákmányolt

2012. november 23., péntek

Császár Levente mesélt a Természettudományi Múzeumban Pécsett

Császár Levente mecseki meséiből hallhattak a gyerekek a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében, Pécsett a Természettudományi Múzeumban. A meseíró mecseki tündérekről és manókról szóló mesekönyvei (itt)
meg is vásárolhatók a múzeumban.




2012. november 21., szerda

Zöldmesekönyv és a Zöldmesélő blog



A könyvből megismerjük Szürkevölgy megmentőjét, Zöldfülű Pétert, aki "megküzd" a szemétsárkánnyal, és Sziszőkét, a kis angyalt, aki nem boldogul egyszerre a Menny és a Föld takarításával, ezért Balzsam Doktor jóságcseppjeit önti az esőbe, hogy az emberek jobban vigyázzanak a Földre. Megtudjuk, miért ég ki folyton a szentjánosbogár lámpásában az égő, ami miatt fának repül, és lila dudor nő a fejére. Fény derül a Tündérrózsa-tó titkára és arra is, hol áll az utolsó szemetelő szobra. Kiderül Fanyűvő, Hegyhengergető és Vasgyúró füstös, szürke, beton-acél városa hogyan borul virágba a varázslatos cseresznyemagnak köszönhetően. Tódor Király országában hogyan vezet a Kéklő liliomok oktondi pusztítása a birodalom szent madarának kipusztulásához. Megtudjuk mi az "igazi" oka annak, hogy a kékvércsék varjúfészekben "laknak" és mi az rettenetes szörny, amitől Nyúl annyira megijed. Megismerhetjük Félixet, a kopasz sünit és barátját Apókot, a pókot. Valamint kiderül az is, mi zárta el Hörcsög Henrik lakásának vészkijáratát. A könyv 31 meséjébôl (hogy a hónap minden napjára jusson egy) sok egyebet is megtudhatunk, sok rejtély megoldódik, és persze a végén minden jóra fordul, ahogy a mesékben illik. Bagoly Úr megoldja a mindenféle sajtot, a papírdobozos, a műanyagdobozos és az üveges sajtot is imádó kisegér problémáját. Katibogárnak, Hőscincérnek és Fátyolkának mégsem kell elhagyni otthonát. A gonosz vénember terve sem jár sikerrel, így tovább hallgathatjuk a Békás-tó vartyogóit, és szerencsére, Manoló, a jegesmedve csak álmunkban az utolsó tagja fajának.

Még több zöldmese a 
ZÖLDMESÉLŐ blogon:
http://zoldmeselo.blogspot.hu/

A mesekönyv pécsett a Természettudományi Múzeumban  (Pécs Szabadság u. 2.) a mohácsi Kanizsai Dorottya Múzeumban, Kaposváron a Somogy Megyei Múzeumban, a szegedi Móra Ferenc Múzeumban és Budapesten a Magyar Természettudományi Múzeum múzeumi boltjában kapható.



Postai utánvéttel megrendelhető termtud@jpm.hu címen
Az utánvét: a könyv ára 3250 Ft. + (1-20 db könyv küldése esetén) 2000 Ft. 


TARTALOMJEGYZÉK: 

Bencsik Antal: A virágba borult város
Sajti-Kollár Andrea: Világszép napraforgó
Varró Imre: Az Aranyló kígyászölyv
Gregus Gábor: Végig az erdei ösvényen
Apáti Kovács Béla: Békás tó
M. Simon Katalin: Nyúl legyőzi rettenetes félelmét
Hegyi-Füstös István: Virágóra
Széles Csilla: A Tündérrózsa-tó titka
Sajti-Kollár Andrea: Mókustanya
Várkonyi Kitti: A verébszárnyú Hajnal tündér
Grábics Istvánné: Falco Palkó és a varjú barátsága
Jáksó Nóra: Manolo, az utolsó jegesmedve
Joóné Soós Andrea: Rigófüttyös János meséje
Schiszler Zsolt Bálint: Félix, a kopasz sün
Veres Ágost: Az igazi
Döbröntei Dávid Bence: A hűséges kék cinege
Vitkolczi Ildikó: Hogyan hagyták el a jó dolgok az embereket?
Olasz György: Ellen-áram...
Koroknai Zoltán: Peti és az öko-manó
Kormos Leila: Csupa-csupa-csuda-kert
Vida Kamilla: Diós-kút
Poczókné Borsányi Éva: A magányos eperfa
Kormos Norbert - Kormos Leila: Zöldfülű Péter
Hegyi-Füstös István: Hogyan beszélnek a madarak?
Hegyi-Füstös István: Ajtónyitó tudomány
Simon Judit: Bagoly úr segít a bajban
Császár József: Szelíd Szellő
T. Pandúr Judit: Vészkijárat
Bornitz-Papp Bernadett: Mese az ökörnyálról
K. Kovács István: A Sétatér lakói
Bonta Zsolt: Hogyan lettem Békakirály?
Mészáros Gabriella: Sziszőke





Információ: termtud@jpm.hu, 72-213-419

ZÖLDMESÉLŐ: http://zoldmeselo.blogspot.hu/

2012. november 19., hétfő

Madárkarácsony a Természettudományi Múzeumban (Pécs)


Madárkarácsony a Természettudományi Múzeumban (Pécs, Szabadság u. 2)

Előzetes időpont egyeztetéssel

Sok szeretettel várunk minden kicsit, kisebbet és nagyobbat Madárkarácsony (és Madármikulás) programunkra:
 
Hogy ne csak várjuk az ajándékot, hanem adjunk is, ezért ajándékot készítünk a madaraknak a Természettudományi Múzeumban (Pécs Szabadság u .2.) miközben ismerkedünk a nálunk áttelelő madarakkal is.

Kisiskolás és óvodás csoportokat várunk foglalkozásunkra, ahol a Magyarországon áttelelő madarakkal ismerkedünk és ajándékot is készítünk nekik Mikulásra, Karácsonyra. Az ajándék egyszerű madáretető  vagy madárkalács, amit minden gyermek haza is vihet. A foglalkozás díja anyagköltséggel együtt: 450 Ft / fő
Bejelentkezés a 06-72-213419 -es telefonon, vagy a termtud@jpm.hu címen.





2012. november 14., szerda

Ehető, vad növények a Kárpát-medencében tematikus tanulmánygyűjtemény


Ehető vad növények és felhasználásuk a Kárpát-medencében c. tematikus tanulmánygyűjtemény megjelentetéséhez, pályázati források kiegészítéséhez támogatókat keresünk. Alapítványi befizetés lehetséges, ellenszolgáltatásként reklámoldalak elhelyezésére lehetséges van.   


Támogatási szándék esetén, elérhetőség: denes.andrea@jpm.hu

A kötet tervezett, nem végleges tartalma:

Molnár V Attila: A vadon elő növények felhasználása a 18-19. század fordulóján Magyarországon, Kitaibel Pál útinaplói alapján - különös tekintettel az ehető növényekre.

Dénes Andrea, Papp Nóra, Babai Dániel, Czúcz Bálint, Molnár Zsolt: A vadon élő növények felhasználása a táplálkozásban a Kárpát-medencében.
Molnár Zsolt: Vadon termő ehető növények fogyasztása és a hozzájuk kapcsolódó népi tudás fogyatkozása a Hortobágyon.

Varga Anna: Ehető vadgyümölcsök, gombák és méz gyűjtése fás legelőkön.

Papp Nóra: Egy székelyföldi falu népi növényismerete.

Papp Nóra, Varga Anna, Dénes Andrea: A fák nedvének csapolásáról és felhasználásáról - Irodalmi adatok és mai gyakorlat.

Váróczi Zsuzsa: A Tolna megyében letelepült bukovinai székelyek vadon élő tápláléknövény felhasználása 1950 -51-es gyűjtés alapján. Szerkesztés: Dénes A. 

Dénes Andrea: Néprajzi adatok a vadon élő tápláléknövények felhasználására Baranyában.

Kóczián Géza: A gyűjtögető gazdálkodás vadon élő tápláléknövényeinek etnobotanikai értékelése. (Részlet Kóczián Géza doktori dolgozatából)


2012. november 13., kedd

Manócska jótékonykodik - Béres Erika Manó múzeuma legközelebb

Béres Erika decemberben sajnos nem, de januárban a harmadik hétvégén,
  január 19-én
várja a gyerekeket következő Manó múzeumában Pécsett, a Természettudományi Múzeumban.

Téma: Manócska jótékonykodik


A Manó múzeum egy játékos, dalos, interaktív múzeumi foglalkozás a legkisebbeknek 45 percben.
Erika 1 éves kórtól 7 éves korig várja a gyerekeket.


Béres Erika programsorozata havonta a legkisebbeknek. Az erdei világ játékos megismerése.

Természettudományi Múzeum
(Pécs, Szabadság u. 2.)

Egyébként havonta általában a hónap harmadik szombatján van Pécsett Manó múzeum 
délelőtt 9.30,10.30,
csoportos igény esetén:
11.30 és 13.30.
Énekes, bábos, mozgásos, interaktív foglalkozás. Ajánlott korosztály: 1-7 éves korig.

A gyerekek Ukk-Mukk-Fukk Manócskától minden alkalommal hazavihető ajándékot is kapnak

Részvétel kizárólag előzetes
bejelentkezéssel: termtud@jpm.hu,
vagy:72-213419.












Márton napi Őszbúcsúztató képgaléria

A JPM Természettudományi és Néprajzi Osztály közös rendezvénye a Múzeumok Őszi Fesztiválja (2012) zárásaként hagyományosan telt. Köszönjük látogatóink sokaságának az érdeklődő jelenlétet. Jövőre újra.




További fotók a JPM weboldalán
itt: 
http://jpmweb.jpm.hu/no/martonnap2012/
(Fotó Füzi István)

2012. november 12., hétfő

Egyszervolt kiállítások II. A múlt és jelen tanúi csigák és kagylók és Ötvös Károly fotókiállítása

A Janus Pannonius Múzeum Természettudományi Osztály kiállítása volt 2001-ben A múlt és jelen tanúi c. kiállítás és Ötvös Károly természetfotóinak kiállítása. A csiga-kagyló kiállítás a múzeum saját gyűjteményéből, a Gyöngyösi Mátra Múzeum gyűjteményéből és Singer István gyűjtő múzeumnak ajándékozott gyűjteményéből épült fel.
















Egyszervolt kiállításaink a Természettudományi Múzeumban (Pécs) I. Jégvilága 2002