2016. február 9., kedd

TÉLBÚCSÚZTATÓ MADÁR-MEGFIGYELŐ KIRÁNDULÁS, 2016.02.20.

2016. február 20. szombat, 9.50
Helyszín: palkonyai halastavak

Sas-lesen - tavalyi kirándulásunkon

 Program: a februári vizes élőhelyek világnapja kapcsán ezúttal a Villányi-hegység lábánál található halastavakhoz látogatunk. Az MME ornitológusának kalauzolásával megismerjük a téli időszakban látható madárvilágot, majd a jelentkezők Villányba tartó gyalogtúránkhoz is csatlakozhatnak. A túra során a szársomlyói szoborpark mellett a villányi Templom-hegy természetvédelmi területet és kilátót is útba ejtjük.

A programra családokat, felnőtt és fiatal érdeklődőket egyaránt várunk. Előzetes jelentkezés szükséges. A résztvevők vonattal csoportosan vagy saját gépkocsival érkezhetnek Palkonyára.

Szakmai partner: Magyar Madártani Egyesület Baranya Megyei Csoportja


Részvételi díj a madármegfigyelő és túraprogramon: 400 Ft/fő, kivéve múzeumi túraklubunk ifjúsági tagjai.

Jelentkezés: február 15-éig, a termtudmuzeumpecs@gmail.com e-mailcímen.
Kérjük, jelezzék, hogy a villányi túrán is részt kívánnak-e venni.

A jelentkezők visszaigazolást és részletes tájékoztatást kapnak.

Madaras farsang, 2016. február 6.- beszámoló

Madarak égen, földön című természetfotó-kiállításunkban a Magyar Madártani Egyesület  Baranya Megyei Csoportjának szakmai partnerségével szerveztünk ismeretterjesztő előadásokat és családoknak szóló farsangi játszóházat.



Az előadásokat Wágner László és Laczik Dénes madarászok tartották a Madárbarát Kert programról, és a Vizes Élőhelyek Világnapjáról (február 2.).


Az előadásokat követően családi feladatlappal lehetett végigkövetni kiállításunk látnivalóit, emellett két helyszínen készíthettek a gyerekek farsangi álarcot és madaras képeket, díszeket.


Szintén az előadásokat követte a megújult nagyvadas sarkunk ünnepélyes átadása - a háttérképek felajánlását a rendezvény keretében köszöntük meg Kiefer Béla fotográfusnak.


A farsang esti "fénypontja" a zseblámpás, gyertyafényes kincskeresés volt raktárunkban - természetesen ehhez is madarakkal kapcsolatos kvízkérdések kapcsolódtak, és a helyesen válaszolók jutalmat kaptak.

Páva-jelmezes látogató a megújult "nagyvadas" saroknál

2016. február 2., kedd

Februári programjaink Természettudományi Osztály (Pécs, 2016)

Madaras farsang a múzeumban
Időpont: február 6. szombat 15.30-18.30 

Családi farsang madárfotográfia és téli madárvilág témájú kiállításunkban, melynek során megemlékezünk a Vizes Élőhelyek Világnapjáról is.
Programok: Vetélkedő családoknak és gyerekeknek a mesék és mítoszok madárvilágáról, helyben kiosztott segédanyag alapján; gyertyafényes kincskeresés a raktárban. Felnőtteknek és nagyobbacska gyerekeknek: az MME ornitológusainak vetítéses előadása a Madárbarát kertről, és a téli madárvilágról. 




Kisebbek számára: állatos álarc és madaras terményképek, díszek készítése, környezetbarát játszósarok. Interaktív, játékos feladatok.
Szakmai partner: Magyar Madártani Egyesület Baranya Megyei Csoportja

A rendezvény keretében átadjuk kiállításunk megújult nagyvadas sarkát a közönség számára!

Belépő: a rendezvény múzeumi belépőjeggyel látogatható (felnőtt 600 Ft, diák, nyugdíjas 300 Ft) . Családi jegy: két felnőtt és 1-3 gyerek részére 1200 Ft.




Tél-búcsúztató madár-megfigyelő kirándulás
Időpont: február 20. szombat, 9.50
Helyszín: palkonyai halastavak
Program: a februári vizes élőhelyek világnapja kapcsán ezúttal a Villányi-hegység lábánál található halastavakhoz látogatunk. Az MME ornitológusának kalauzolásával megismerjük a téli időszakban látható madárvilágot, majd a jelentkezők a Szársomlyót is útba ejtő, Villányba tartó gyalogtúránkhoz is csatlakozhatnak.
A programra családokat, felnőtt és fiatal érdeklődőket egyaránt várunk. Előzetes jelentkezés szükséges. A résztvevők vonattal csoportosan, vagy saját gépkocsival érkeznek Palkonyára.
Szakmai partner: Magyar Madártani Egyesület Baranya Megyei Csoportja
Részvételi díj: 400 Ft/fő, kivéve múzeumi túraklubunk ifjúsági tagjai
Jelentkezés: február 15-éig, a termtudmuzeumpecs@gmail.com e-mail címen. A jelentkezők visszaigazolást, és részletes tájékoztatást kapnak.



Madarakról és madárvédelemről - interaktív foglalkozások a Természettudományi Múzeumban
Célcsoport: iskolás, óvodás és családi csoportok számára, min. 10 főtől
Témakörök: Jómadarak télen – madárvédelem és fajismeret, választható kézműves foglalkozással;  „Csácsogó madárka” – madárvédelem, mondókák, találós kérdések és kézművesség; Madár-mitológia – madarak és különféle népek mitológiájában - kultúrtörténet dióhéjban.
Foglalkozások díja: 500 Ft/fő
Információ: termtud@jpm.hu, www.jpm.hu

Jégkorszak és hideg égöv - interaktív foglalkozások a Természettudományi Múzeumban
Célcsoport: iskolás, óvodás és családi csoportok számára, min. 10 főtől
Témakörök: Rudolf és Manfréd: a rajzfilmek állatfiguráinak valós és mesebeli jellemzőit tanulmányozzuk, és jégkorszaki „tornasort”, valamint táplálékláncot állítunk össze. Kézbe vehető a mamutfog, az óriásszarvas koponyája, a barlangi medve szemfoga.
Foglalkozások díja: 500 Ft/fő
Információ: termtud@jpm.hu, www.jpm.hu



Szakkör (rendszeres gyerekprogramok)
Kalandozások Ida nénivel a Természettudományi Múzeumban

Február 6. szombat, 10 órakor
Téma:         A mocsarak és lápok különleges élővilága
Korosztály: 5-10 éveseknek javasoljuk
Helyszín: JPM Természettudományi Osztály
Részvételi díj: gyerekeknek 500 Ft, kísérőknek ingyenes
Információ: termtud@jpm.hu, www.jpm.hu

„Közös Ég – közösség” rajzműhely
Tematikája: a növény és állatábrázolás különböző technikákkal való megismertetése, a múzeum  gyűjteményének felhasználásával.
Korosztály: 7-14 éveseknek (kezdőknek és haladóknak!)
Időpont: szerdánként, 17-18.30
Helyszín: JPM Természettudományi Osztály
Részvételi díj: 3000 Ft/hó, alkalmankénti részvétel 1000 Ft/alkalom
Bejelentkezés: termtud@jpm.hu, Varga Ágnesnél. A szakkört vezeti: Pál Rita illusztrátor-grafikus





2016. január 19., kedd

Jurassic Túraklub (Természettudományi Múzeum, Pécs, 2016)

A túraklub működése, csatlakozási lehetőség


A 2015 szeptemberében indult Jurassic Túraklub a Pécsi Kulturális Központ által szervezett, múzeumpedagógusunk által vezetett nyári túratáborok törzsközönségéből toborozta első tagjait, majd a tagok ismeretségi köréből spontán jelentkeztek új tagok. lehet még csatlakozni hozzánk, de célunk, hogy a fiatalkorú klubtagság létszáma ne haladja meg a 35 főt, így válhatunk valódi közösséggé, feltételezve, hogy a tagoknak legalább kétharmada megjelenik az egyes túrákon. A programokon alkalmilag szülők is csatlakozhatnak gyermekeikhez - a szülők "külső" tagok, akik bármikor díjmentesen részt vehetnek túráinkon.

Fő célunk a Mecsek és Baranya természeti értékeinek bemutatása, és a 7-16 éves korosztály mozgásigényének kielégítése. Cél emellett, hogy a természeti értékeket az évszakos változások folyamatában ismerjék meg a gyerekek,  s emellett az adott hónap ünnepnapjaihoz kötődő népi hagyományokat, illetve az utunkba eső kulturális látnivalókat is ismertessük dióhéjban. A túrák többségét követően feladatlapot is küldünk ki a résztvevőknek, melynek megoldásáért jutalom-matrica, az év végén legtöbb matricát gyűjtőnek pedig jutalom-könyv jár.

Őszi és tavaszi szezonban minden hónapban van egy kirándulásunk, többnyire szombati napon vagy szünidőben, emellett két téli túrát is megvalósítunk.

Egy-egy új klubtag nevezésével a család a múzeumot is támogatja, melyet mi is kedvezménnyel szeretnénk viszonozni.  A 8 alkalomból álló sorozatra  3000 Ft-ért lehet bérletet váltani, a diák állandó tag lesz a "klubban", nyolc alkalommal jöhet túrázni, a szülő pedig  bármikor díjmentesen csatlakozhat, és további kedvezményként, KÉT alkalommal a tanév során valamely kiállításunkra vagy nem emelt díjas programunkra egy diákjegy fejében ketten léphetnek be: klubtagunk és egy társa  vagy felnőtt kísérője.


2015. első félév túrái

Túrasorozatunk első programján a Szent Mihály napja alkalmából a Mecsekszabolcsi Szent Mihály forráshoz kirándultunk, Árpádtetőről indulva, Pécs-Somogy érintésével. Az első túrán nem kedvezett nekünk az időjárás, ezért az eredetitől eltérő időpontban, párás, barátságtalan időben, de jó hangulatban zajlott a program. Ekkor választottak név-lehetőségeket a klub számára a gyerekek, majd e-mailben lehetett szavazni a végleges elnevezésre.


Októberi túránkat az őszi szünetben tartottuk. Az időjárás kellemes volt, 30 feletti létszámot vonzott "Sárkányok és remeték nyomában" című programunk a Mecsekbe. A Büdös-kútnál és a Sárkány-forrásnál kincset is kerestünk (geocaching), és ismerkedtünk a források mondáival. Izgalmas program volt a lábnyom-öntés: büszkeségünk, a gímszarvas-nyom ma is múzeumunk Tücsök-termében (a foglalkoztatóban) díszeleg.

Novemberben Szent Márton nap alkalmából a JPM Néprajzi Osztálya emléktúrájához csatlakoztunk, és népes társasággal nagy túrát tettünk a Szent Márton út kelet-mecseki szakaszán. A gyerekek számára a legérdekesebbnek a kisújbányai szárazmalom és az Óbányai-völgy szépséges sziklái bizonyultak.

Decemberi túránkat a téli szünet első hétköznapján tartottuk. Sejtelmes, ködös időben indultunk, majd a Melegmányi-völgybe érve csodálatos tavaszias hangulatú tájon folytattuk utunkat.



 Segítőnk és kísérőnk, Bánvölgyi Vilmos jóvoltából a gyerekek megismerkedtek a források tisztításának technikáival, és többen lelkesen csatlakoztak Mecseki Forrásvédnökök mozgalmához.


Köszönjük a Radírpók Túraclub eddigi segítségét túráink lebonyolításában!

Jövőbeni túráink hirdetéseit itt, a blogunkon nyomon követheti! Klubtagság igénye vagy túrára jelentkezés esetén keresse a túravezetőt: Varga Ágnes, termtudmuzeumpecs@gmail.com


Visszatekintés 2015. évi sikeres rendezvényeinkre V. - Múzeumok Éjszakája a Fény jegyében

A Múzeumok Éjszakája nálunk már reggel kezdődött. Fénykedvelő élőlények nyomában járva túráztunk a Jakab-hegyen. Az este pedig a Fényfürkészet című rajzpályázat eredményhirdetésével kezdődött. A rendezvényt megelőzően kiállítottuk a „Fény Éve” rajzpályázat zsűrizett díjnyertes, és kiállításra érdemes alkotásait. Három korosztály, két alkotói kategóriában nyújtotta be a munkákat, melyek a Természettudományi Múzeum kistermébe kerültek.


A szervezők tematikus családi foglalkozásai és a közreműködők által vezetett, nyári napfordulóhoz kapcsolódó hagyományőrző programokkal telt az este. Néptánc Dénes Anettel, fény és festmény Pál Rita grafikussal. Nagy sikere volt a tudományos programoknak is: Fizikusok látványos bemutatója, majd csillagászati előadás és csillagnézés következett, az estét pedig tűzzsonglőrök látványos előadása és a kapcsolatokat egész évre megerősítő tűzugrás zárta.


A Mecsek Ökocsali gaznövényes, helyi termék
kóstolója mindig sikeres
A  Múzeumok Éjszakáját megelőző héten zajlott a Fény-tábor, a Tudatos Környezetünkért Egyesület közreműködésével. A program lezárásaként fontosnak tartottuk a hét során lezajlott tevékenységek, témakörök bemutatását a nagyközönségnek. A tábor témaköreinek szakemberei ezúttal felnőttek számára is terjesztették az ismereteket, másrészt – különösen a témahét résztvevői érdekében – fontosnak tartottuk, hogy a gyerekek maguk is részesei lehessenek az ismeretterjesztésnek. Így, az általuk készített tárgyak (magnevelde, kaleidoszkóp, periszkóp, naprendszer-modell) bemutatása mellett egyszerű formában ismereteket közvetítsenek, és játékos feladatot is adjanak a látogatók számára. A feladatok  a szentjánosbogár életmódjával kapcsolatos kvízkérdések és képkirakó voltak.



A gyerekek közreműködésének eredménye várakozáson felüli volt. A nagyobbak közül többen úgy értékelték, hogy a „standolás” a Fényfürkészek sátrában a hét egyik legizgalmasabb programja volt. Itt erősödtek meg igazán a korábban szövődő barátságok is, de főként: itt tudatosult bennük a hét során tanult ismeretek hasznos és szerteágazó volta, hiszen átélhették az ismeretek átadásával járó pozitív külső megerősítés élményét.



Visszatekintés 2015-ös eseménydús évünkre kiállításokkal, felnőtt- és gyerekprogramokkal, tanfolyamokkal, táborokkal, szakmai munkával

2015-ös évünk is programokban gazdagon és nagy örömünkre népszerűen telt. Az év elején indultak a gyerekeknek szóló foglakozások, szakkörök, műhelyek, aztán volt sok kiállítás, terepi programok, családi -, gyerek - és felnőtt-kirándulások, vetélkedők, tanfolyamok, táborok 


Télen először említendőek most is aktuális hideg égövi foglalkozásaink Rudolffal, a rénszarvassal és jegesmedvékkel, valamint Jómadarak foglalkozásunk a téli madárvédelemmel, madáretetéssel kapcsolatosan. Már második éve sikeresen zajlik a "Közös ég Közösség" rajzműhely, Pál Rita grafikus vezetésével. A rajzműhelyesek rajzaikat kiállításon is bemutatták.


Ötvös Ida néni minden évben sikeres iskolásoknak szóló múzeumi-természeti kalandozásokkal teli szakköre is elindult, és havonta okosodtak általa természetismeretben a kisiskolások.


MAGVETŐ vetélkedősorozathoz pécsi és vidéki iskoláscsapatok is csatlakoztak.

Hétvégi családi túráinkon februárban a Víz világnapja alkalmából a Drávához, májusban fülemüle hallgatásra éjszakai túrán "csattogó csalogányok" közé.  A Csipiszke túrákon a Pécsi Kulturális Központtal partnerségben, havonta, ovisokkal, míg a 2015. szeptemberében alakult Jurassic Túraklub programjain iskolásokkal indultunk útnak több alkalommal is.

Felnőttek "élethosszig tanulni" nálunk gombatanfolyamon tudtak, ami sikeresen zárult már harmadszor 2015-ben is, valamint neves partnerekkel Gyógyélelmiszer táborban is aktívan részt vettünk, júniusban.



Szeptemberben hozzánk, Pécsre költözött a Weöres-galaxis, a Petőfi Irodalmi Múzeum Megmozdult szótár című vándorkiállítása, melyhez számos program csatlakozott: Szubjektív tárlatvezetések, Weöres-vetélkedő, és rendhagyó tárlatvezetés  még a Mikulás is a Suttog a fenyves program keretében, a Weöres Sándor kiállítás záróprogramjaként.


A Megmozdult szótár című Weöres Sándor-emlékkiállítás programjait meghatározta az a cél, hogy megismertessük a közönséggel a költő pécsi éveinek jelentőségét az életműben: Weöres ifjúságának meghatározó, pécsi  éveinek élményeire alapozva a lokális identitás erősítését célzó programokat és foglalkozásokat szerveztünk, melyek sajátosan pécsi szemszögből  ismertetik meg a kiállítást a pécsi közönség több korosztályával is. A felnőtt közönség szórakoztatása és ismeretszerzése céljából Weöres és Pécs (11.10.) címmel, Márton-nap előestéjén irodalmi estet tartottunk a kiállításban,  a Jelenkor főszerkesztője, Ágoston Zoltán, és Bertók László közreműködésével.. Az anekdoták között a Pécsi Művészeti Gimnázium drámatagozatosai pécsi verseket szavaltak, illetve megzenésített verseket adtak elő hangszeres kísérettel.  

A Fényfürkész-tábor résztvevői a Múzeumok Éjszakáján
A nyári szünidő első hetében FÉNYFÜRKÉSZEK FELFEDEZŐ HETE címmel a Fény Nemzetközi Éve alkalmából indított tehetséggondozótábortA program záróeseménye a JPM Természettudományi Osztályának a Múzeumok Éjszakáján (június 20.), a fényÉve jegyében tervezett programsora volt. Beszámolónk a Múzeumok Éjszakájáról itt olvasható.

"Szent János-bogarak" játéka a múzeumban 



Haladók számára hirdetett Fény-táborunk mellett 2015-ben is megrendeztük hagyományos Természetbúvár táborunkat, változatos helyszíneken, érdekes természetismereti és környezetvédelmi programokkal.




Természetbúvár tábor: vályogvetés, elsősegélynyújtás,
állatsimogató, preparálás..
A Természet ízei vándorkiállításunk 2015-ben több helyszínre is utazott: Kárász, Ópuszteszer után jelenleg 2016 árilisig Tihanyban látható.A hozzá témában kapcsolódó Ehető vadnövények kötetünk pedig digitálisan is megjelent

Ősszel a Múzeumok Őszi Fesztiválja programjai és  a „Varázsló nyomában Pécsett” című múzeumi, ősziszüneti napközis foglalkozás-sorozat (10.26-28) következett, melynek keretében 8-12 éves gyerekekkel „három egész napon át” kutattuk Weöres ifjúságának emlékeit Pécsett. A tábor programjai között az illusztrációs és zenei foglakozások, és természetismereti kirándulások mellett szerepelt egy térképes-verses-rejtvényes nyomozás: a múzeumtól a Tettyéig.


Óvónőknek szólt a Teréz napok  mely sikeresen zárult Első napján gyakorlatias előadások hangzottak el ehető és mérgező növényekről és gombákról és a természettudományos gyűjteményeinkről, történetéről, feladatairól. A program második napján terepi botanizáló-madarászó kirándulást szerveztünk és az óvónők, mint résztvevők bevonásával gyakoroltunk az óvodások számára hasznos környezeti nevelési játékokat.


2015-ös zárókiállításunk pedig a Madarak földön, égen 2016 február végéig látható



Visszatekintés a 2015. év sikeres programjaira - "Fény-tábor" - természetbúvárkodás haladóknak

Teljesség, dióhéjban: természettudományok és művészetek összefogása  egy „fényes” hét  keretében


Mi közünk a Fényhez?

A Janus Pannonius Múzeum Természettudományi Osztálya állat- és növénytani gyűjteménnyel rendelkezik, így leginkább a zoológia és botanika terén vannak kutatási eredményei, feladatai. Angolszász terminológia szerint a hazai  természettudományi múzeumok többsége a „Museum of Natural History” kategóriába sorolhatóak, és nem vállalhatják fel széleskörűen a Nyugat-Európában egyre népszerűbb „Sience Museum” feladatkörét. Utóbbihoz biológus-muzeológusokon kívül fizikusokat és kémikusokat is kellene foglalkoztatni, és e szakterületeknek megfelelő laboratóriumoknak is rendelkezésre kellene állniuk. Ha ez nincs, akkor legalábbis szükséges lenne egy olyan állandó kiállítás, ahol egyes fizikai törvényszerűségek önálló kipróbálására is lehetőség nyílik, természetesen ismeretterjesztő háttéranyaggal ellátva. Nálunk ezt a szerepet a „Csodák Palotája” típusú népszerű, interaktív kiállítóhelyek kezdik ellátni egyre több helyszínen.

Nagyon sok olyan témakör van azonban, mely áthidalja az egyes természettudományok közötti amúgy sem éles határvonalakat – éppen ilyen a fény is. A Fény Nemzetközi Éve így jó alkalmat adott arra, hogy egy humán nézőpontból is nélkülözhetetlen környezeti tényező vizsgálata révén próbáljuk meg összefüggéseiben láttatni a fizikai-kémiai és biológiai törvényszerűségeket. nem titok hát, hogy „Fényfürkészek Felfedező-hete” címmel indított tehetséggondozó témahét révén nem csak a részvevő gyerekek de a Janus Pannonius Múzeum és a Tudatosan a Környezetünkért Egyesület, mint civil szervezet részéről a szakmai előkészítést végző szakemberek látókörét is szélesítették a felfedezett összefüggések, és a saját szakterületüknek (a múzeum részéről a botanika és zoológia, a civil szervezet részéről a környezetvédelem) fénnyel kapcsolatos tudásanyagában való alaposabb elmélyülés.


A civil partner tábori beszámolója  itt olvasható
A biológiai oldaláról a biolumineszcencia – az élő szervezetek által termelt fény élettani hátterének, szerepének feltárása izgalmas, és korántsem közismert szakterület. Környezetvédő szemmel pedig ugyancsak komplex kérdés a fényszennyezés problematikája. Mindkét témakörnek vannak összefüggései a humán egészségtannal, mert míg a biolumineszcenciával kapcsolatos kutatások eredményeit a gyógyászatban, diagnosztikában használják, addig a fényszennyezés jelenségének emberi szervezetre káros élettani hatásait is újabban kezdik feltárni.

Összefogás, de miként?

Témahetünk során a résztvevők először a fény fizikai tulajdonságait bemutató alapkísérleteket próbálhatták ki, ismerkedve látásunk fizikai alapjaival is. Második napon már a fizikai kísérletekkel fizikatanár közreműködő (Sebestyén Zoltán) vezetésével, interaktív bemutató keretében ismerkedtek.  Ezt követően a Leőwey Gimnázium korszerű laborjában már párokban végezhették el a tanulói kísérleti eszközökkel (lencsekészletekkel) az optikai kísérleteket. Ezt követően a múzeumi foglalkozások már kézműves-műhely jellegűvé váltak: a tanult törvényszerűségek alapján egyszerű kísérleteket végeztek, és játékos optikai eszközöket –  kaleidoszkópot és periszkópot állítottak össze.


A fény témahét kapcsán elmaradhatatlanok a csillagászat vonatkozásai: ezért a hét elején a Planetáriumba látogattunk el, ahol Gyenizse Péter (PTE TTK) ezúttal külön a mi csapatunk számára állított össze egy foglalkozást „Az Univerzum fényei” címmel. A témahét derekán következett az éjszakai túra, szakvezetéssel a zselici Csillagoségbolt-parkban. Felejthetetlen élmény volt, még távcső nélkül is. 


Szombati zárórendezvényünk alkalmával pedig már a nagyközönség is hallhatta azokat az ismereteket, melyeket résztvevőink elsajátítottak – és ezúttal a távcsőbe is belepillanthattunk.
S a természettudományok végszavaként ne felejtkezzünk meg két fontos biológiai jelenség vizsgálatáról, mely a témahét programjai közt sorra került. A növények csírázásának és növekedésének fény-függését vizsgáltuk „dobozba vetéses” kísérlettel – sok gyermek számára ez volt a hét legtanulságosabb kísérlete, naponta figyeltük a változást. A fénynek az állati életjelenségekre gyakorolt hatását  a múzeumi foglalkozáson a több részvevő által ismert  év élőlényei témakörhöz kapcsoltan elemeztük.

Művészeti programok
A művészeti programok Pál Rita grafikus és Völgyi Sándor természetfotós irányításával zajlottak.


A természetfotózás „hobbija” önmagában is egyesíti a természetismeret és védelem, valamint a művészi látásmód horizontjait. A gyerekek nem csak a fény jelentőségéről tanultak sokat a természetfotózás titkainak megismerése közben, hanem az e tevékenységhez szükséges türelem és kitartás nélkülözhetetlen (de ma kevésbé népszerű) erényeit is tanulmányozhatták – „élő” példán, mely minden didaxist nélkülözött.


Pál Rita grafikus mesekönyveket illusztrál, és a JPM Természettudományi Osztályán természetábrázolás tematikájú rajzműhelyt vezet gyermek számára. A témahéten az ő vezetésével a gyerekek ismert és kevésbé ismert képzőművészeti alkotásokon, valamint „élőben”, Csontváry impozáns, kiállított tájképein tanulmányozták a fény szerepét a művészetben. A játékosság sem maradhatott el: az árnyjáték hagyományairól tanulva az „árny-bábok” készítését mindenki kipróbálhatta.